Konklúzió, avagy vessük össze a Kozmosz pillanatképeit a történetről fellelhető információkkal
A Gyatlov-csapat február 1-jén délután a hegygerincen haladt az Otorten-hegy csúcsa felé egyre erősödő hóesésben, szélben. Lehet, hogy elektromos viharba kerültek (részletesen lásd alább), és akkor még az iránytűik is rossz irányba vihették őket. Nehezen haladtak. Kolevatovot baleset érte. A bal lábszára csúnyán megsérült. Okát nem lehet már pontosan kideríteni: vagy külön úton járt, vagy egyszerűen balszerencsés volt. Az időjárás zordra fordulása miatt az utóbbinak nagyobb az esélye, hacsak nem fedezett fel valami számára fontosat, amit közelebbről meg akart nézni. Amit talán még vizsgálni lehetne a boncolási jegyzőkönyv alapján, az a lábsérülése típusa: éles szikla vagy fémtárgy (csákány…) okozta-e, volt-e benne valamilyen anyag törmeléke; és ezekből lehetne következtetni a baleset tényleges okára. De végül is ez most már mindegy. A lényeg, hogy Kolevatov ápolásra szorult, és mivel a többiek kimerültek voltak (délelőtt raktárat építettek!), úgy döntöttek, gyorsan felállítják a sátrat, aztán majd meglátják, hogy alakulnak a dolgok. Szinte biztos, hogy vitatkoztak. A naplóbejegyzésekből tudjuk, hogy nem komolyan, de végig vitatkozták a túrát. Vita tárgya lehetett az útvonal, az útirány, a továbbhaladás vagy sátorverés kérdése, Kolevatov balesetének oka. Zolotarjov, mint a legidősebb és legtapasztaltabb közöttük, próbálta tompítani a kialakuló viszályt, de nem ő volt a túravezető, ezért nem bírt túl nagy befolyással a többiekre. Lehet, Igor Gyatlov azért, mert megpróbált beleszólni a túra további menetébe, feszegetni kezdte a körülményeket, ahogy és amiért Zolotarjov közéjük került. (Abban a korban a Szovjetúnióban semmi különös nem volt abban, hogy „beépített” embert rendeltek egy csapat fiatal közé.) De Kolevatov külön utakon járása is téma lehetett. A kialakult helyzetet „kakaskodásként” jellemezném, nem mély konfliktusnak, hiszen az este egy további része vidám hangulatban zajlott. Zina lehetett az, aki békítgethette a fiúkat, és aki ellátta Kolevatov sérülését. Zolotarjovnak születésnapja volt. Nem tudjuk, hogy ő ivott-e (legalábbis én nem találtam erre utalást), de többen közülük igen. A sátorban sor kerülhetett mély, lelkizős beszélgetésre, szóba jöhetett Zina és Igor, illetve Zina és Dorosenko kapcsolata. Tudjuk, hogy Kolevatovnál kodein volt, de azt nem, hogy be is vett-e belőle. Vizsgálni kéne, hogy erre való utalás szerepel-e a boncolási jegyzőkönyvben. A kodein vagy az elsősegély csomagban volt és a sérülése okozta fájdalmat akarta tompítani vele, de rendszeres „fogyasztó” is lehetett. Azt tudjuk, hogy a bőre másképp színeződött el, mint a többieké, ami utalhat a gyógyszer (drog) jelenlétére a szervezetében. Alkohol és/vagy gyógyszer hatása alatt módosul a tudat, kevésbé megfontolt az ember. A könnyelműség közrejátszhatott a történet folytatásában, viszont a körülmények igen csak kijózanítók voltak. Hogy megtudjuk, néhányuk alkoholos (gyógyszeres) befolyásoltsága mennyiben hatott ki a továbbiakra, ahhoz ott kellett volna lennünk.
A vihar erősödött, szokatlan hang- és fényjelenségeknek lehettek tanúi. (A hely geográfiája alkalmas arra, hogy különös és erős elektromos viharok keletkezzenek rajta: a hegy egyik, meredek oldalán feltorlódik a nagy sebességű ionizált levegő, a másik felől páradús – esetleg metánban gazdag, ez pl. kőolaj lelőhelyek fölött gyakori – áramlatok szállnak fel, és a találkozásuknál erős kisülések jönnek létre. Nemcsak hagyományos villámok, hanem akár gömbvillámok is! ) A csapat tagjai között helyreállhatott a béke, az ital (és Zina) megtehette a hatását. Úgy döntöttek, a gerincen éjszakáznak. A jelenségek (és az alkohol) tréfálkodásra késztették őket, és naplóbejegyzések helyett megírták a szatirikus hangvételű Otorten Estet, benne azzal a bizonyos, jetire utaló mondattal: „Most már tudjuk, hogy a jeti létezik!” Az erős elektromos mezőben égnek állhatott a hajuk, vagy akár Szent Elmo tüze (leginkább magas, hosszú, hegyes végű tárgyak, árbocok, villámhárítók csúcsánál, repülőgépek szárnyvégein figyelhető meg a sejtelmes fényjelenség) is látható volt a sátor hegyén. Zolotarjov a sátoron kívül volt. Azt már nem tudjuk meg (mivel nem fordítottak elég gondot a nyomok megőrzésére), hogy el is távolodott-e a sátortól, hogy feltérképezze a környékét esetleges menekülési útvonalat keresve, ha súlyosbodna a vihar; vagy csak őrségben volt. Az első esetben azért tehette a sátor csúcsára az elemlámpát, hogy ha egy megbeszélt időre nem térne vissza, akkor kapcsolják be, hogy könnyebben visszataláljon. (Nála volt egyedül iránytű a megtalálásakor, de ne felejtsük el, hogy a különleges meteorológiai helyzetben az össze-vissza is mutathatott!) Ha a lámpa fémből volt, a sátor vonzotta a kisüléseket. Ahogy a sátor rúdjai is. Brignole is kint lehetett Zolotarjovval (kettőjükön volt cipő megtalálásukkor és ők voltak a legjobban felöltözve), talán bizonyítandó rátermettségét, bátorságát, amiben a többiek kételkedhettek, hiszen neki nem volt olyan túrázó múltja, mint a többieknek, és valamelyest hátráltatta is őket, ezt tudjuk a naplóbejegyzésekből. Zolotarjov talán le akarta fényképezni a jelenségeket. Kérte, hogy adjanak ki neki egy fényképezőgépet. Így a fényviszonyok javítása érdekében is kerülhetett az elemlámpa a sátor tetejére. Kigombolták a sátorbejárat alsó két gombját, azon kifértek a tárgyak. Vagy Brignole ekkor ment ki Zolotarjovhoz a tárgyakkal, de kint létét nem tervezte hosszú időre, mert nem a túrabakancsát vette fel, ezért nyitva hagyta valamennyire a sátrat, hogy gyorsan vissza tudjon bújni.
(Folytatás következik…)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: